
Lehetne vitázni arról, hogy a vallás ópiuma-e a népeknek vagy sem, lehetne arról vitázni, hogy a buddhisták vajon sanyargatták-e Tibet népét amikor a kínai kommunisták felszabadították őket, vagy a Kínaiak csak hódítókként jelentek meg Tibetben. Vitázni lehetne, de embereket gyilkolni, véleményüket fegyverrel megzabolázni nem lehet. Ez a Zöld Fiatalok véleménye. Legalább ennyit tehetünk:
Az alábbiakban olvashattok egy nyilt levelet, amiben több civil szervezet fejti ki véleményét, és egy cikket, ami kiegészíti azt :
dr. Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke
Gyurcsány Ferenc, a Magyar Köztársaság miniszterelnöke
dr. Szili Katalin az Országgyűlés elnöke
Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottsága elnöke
Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Házelnök Asszony! Tisztelt Bizottsági Elnök Úr!
A fél évszázada bekövetkezett kínai hódítás és a nyomában megszilárdult kommunista elnyomás brutális eszközökkel igyekezett felszámolni a tibetiek önrendelkezését, természeti és kulturális örökségét. Az erőszaknak Kína mai kapitalista fejlődése sem állja útját. Peking most is az alapvető nemzetközi emberi jogi normákat félresöpörve tiporja el egy nép politikai jogait, vallási és kulturális autonómiáját.
Tibet egyedülálló kultúrával rendelkezik. A buddhista etikára épülő tibeti gondolkodásmód a természeti környezetével saját erőforrásait is felélő emberiség számára fontos és értékes. Ennek elsorvasztásával a kínai hatalom az egész Föld és az utánunk jövő generációk örökségét is pusztítja.
Az elmúlt hetek eseményei felrázták a világ demokratikus közvéleményének lelkiismeretét. Úgy véljük, a megszólalás kötelessége alól hazánk sem vonhatja ki magát. Egy demokratikus politika nem sorolhatja pénzügyi-kereskedelempolitikai szempontok mögé a morális megfontolásokat. A magyar külpolitikának ráadásul alkotmányos kötelezettsége, hogy a nemzeti és etnikai kisebbségek jogainak védelmében minden nemzetközi fórumon következetesen fellépjen.
Mi magyarok főleg nem nézhetjük részvétlenül a tibetiek szenvedését. Az ő szabadságvágyukat nem sokkal a mi 56-os forradalmunk után ugyanúgy vérbe fojtották, mint a mienket. De velük ma is ez történik.
Mindezek miatt arra kérjük Önöket, hogy
- valamennyi kínai-magyar kétoldalú politikai, gazdasági, sport- és kulturális diplomáciai érintkezés során határozottan ítéljék el a kínai emberi jogi jogsértéseket;
- kezdeményezzék nemzetközi fórumokon ENSZ-megfigyelők küldését a tibetiek lakta kínai területekre!
Amennyiben a kínai kormány nem tesz politikai lépéseket a tibeti váltság mindkét fél számára elfogadható megoldására, kérjük, ne vegyenek részt a pekingi Olimpia nyitóünnepségén, illetve más, a sporthoz közvetlenül nem kapcsolódó olimpiai rendezvényeken.
Budapest, 2008. március 31.
Tibetet Segítő Társaság
Védegylet
Társaság a Szabadságjogokért
Zöld Fiatalok
És a cikk: katt!
2 megjegyzés:
See Please Here
black mold exposureblack mold symptoms of exposurewrought iron garden gatesiron garden gates find them herefine thin hair hairstylessearch hair styles for fine thin hairnight vision binocularsbuy night vision binocularslipitor reactionslipitor allergic reactionsluxury beach resort in the philippines
afordable beach resorts in the philippineshomeopathy for eczema.baby eczema.save big with great mineral makeup bargainsmineral makeup wholesalersprodam iphone Apple prodam iphone prahacect iphone manualmanual for P 168 iphonefero 52 binocularsnight vision Fero 52 binocularsThe best night vision binoculars here
night vision binoculars bargainsfree photo albums computer programsfree software to make photo albumsfree tax formsprintable tax forms for free craftmatic air bedcraftmatic air bed adjustable info hereboyd air bedboyd night air bed lowest pricefind air beds in wisconsinbest air beds in wisconsincloud air beds
best cloud inflatable air bedssealy air beds portableportables air bedsrv luggage racksaluminum made rv luggage racksair bed raisedbest form raised air bedsbed air informercialsbest informercials bed airmattress sized air beds
bestair bed mattress antique doorknobsantique doorknob identification tipsdvd player troubleshootingtroubleshooting with the dvd playerflat panel television lcd vs plasmaflat panel lcd television versus plasma pic the bestadjustable bed air foam The best bed air foam
hoof prints antique equestrian printsantique hoof prints equestrian printsBuy air bedadjustablebuy the best adjustable air bedsair beds canadian storesCanadian stores for air beds
migraine causemigraine treatments floridaflorida headache clinicdrying dessicantair drying dessicantdessicant air dryerpediatric asthmaasthma specialistasthma children specialistcarpet cleaning dallas txcarpet cleaners dallascarpet cleaning dallas
vero beach vacationvero beach vacationsbeach vacation homes veroms beach vacationsms beach vacationms beach condosmaui beach vacationmaui beach vacationsmaui beach clubbeach vacationsyour beach vacationscheap beach vacations
bob hairstylebob haircutsbob layeredpob hairstylebobbedclassic bobCare for Curly HairTips for Curly Haircurly hair12r 22.5 best pricetires truck bustires 12r 22.5
washington new housenew house houstonnew house san antonionew house venturanew houston house houston house txstains removal dyestains removal clothesstains removalteeth whiteningteeth whiteningbright teeth
jennifer grey nosejennifer nose jobscalebrities nose jobsWomen with Big NosesWomen hairstylesBig Nose Women, hairstyles
Megjegyzés küldése