2007. március 30., péntek

Érdekes FNB


Érdekesen alakult a tegnapi ételosztásunk. Nem is állt szándékunkban magát az akciót megemlíteni a blogon, csak elküldtük az információt a megefelelő helyekre, elkészítettük a lencsefőzeléket, kivittük, osztottunk, csináltunk néhány fényképet. A FNB-t valóban azért csináljuk, hogy az emberek kapjan enni. Az ok, amiért mégis bejegyzés lett belőle: a kövekező kedves és tanulságos történet.
Az ételosztás vége felé elsétált előttünk két közterület-felügyelő. Egy hölgy és egy úr. Aztán megjelent másik kettő (kicsit marconább külsejűek) a Jókai tér tetején, de bizonytalanok voltak. Először hívogatták a bürokráciában felettük álló közetrület-felügyelőt, hogy mi kik vagyunk, mit csinálunk és hogy ők tegyenek-e valamit ez ellen (lehet, hogy még azt is megkérdezték, hogy ők maguk kicsodák, a biztonság kedvéért). Miután fixálva lett az információ, hogy semmilyen szélsőseges elemek ételosztása nincs bejelentve, elkezdtek csullankodni felénk:

- Jónapotkívánok, mit csinálnak maguk itt?

Elmondtuk, hogy ételt osztunk hajléktalanoknak, majd a kérdésükre válaszolva, hogy nincs engedéjünk, mert nem értjük miért kéne. „Azért, mert mindennek megvan a maga menete.” – mondák a munkájukat kivállóan végző, közterület-felügyelők. Kicsit győzködtük őket, mire azt reagálták, hogy pakoljunk össze, és mejnünk el, és hogy ne vitatkozzunk. Mi pedig nem vitatkoztunk többet, hanem folytattuk az osztást. Ez kissé érzékenyen érintette a lelküket, mert egyikünktől, akit önkényesen kijelöltek szerezőnek (igazából nem tudták felfogni, hogy nincs szervező), elkérték az adatait. Mi is elkértük az övéket. Információt cseréltünk. Majd megjelöljük őket az iwiw-en! Legalább erre jó volt az igazoltatás.

Köszönjük a munkát! Jó érzés tudni, hogy lelkiismeretes közterület-felügyelők dolgoznak élhető városunkban. Találkozzunk legközelebb!

Képek.

2007. március 26., hétfő

Still We Ride 3 - Kritikus Tömeg Party

A Zöld Fiatalok pécsi brigádja büszkén bemutatja:
Still We Ride 3 - Kritikus Tömeg Party
Pécs, Bakterhaus (Vasút utca 1.), április 6-án, pénteken.


A most már hagyományosnak mondható Still We Ride Party harmadik felvonásában két svájci és egy budapesti zenekar tiszteli meg Pécs városát és a biciklis (illetve a nem biciklis) közönséget.


El tudodnád képzelni milyen lehet az, ha hirtelen a Mistery Gang lemondana a rockabillyről és elkomorulna a zenéjük? Ha nem akkor hallgasd meg a Bernből Pécsre látogató Thee Irma & Louise-t. Ez a psychobilly banda sötét hangulatú, de mégis táncolható zenéje unikum lehet még a legtapasztaltabb rock and roll formáknak is.


A baseli Flimmer már kicsit más tészta: progresszív noise/punk/hc zenéjük gyors, vad, erőteljes; szövegeik hol elvontak, hol politikusak, vagy mindkettő egyszerre. A Flimmer tagjai komolyan részt vesznek a svájci squat (foglatház) kultúrában, és a helyi punk színtér építésben. Minden tarajosnak KÖ-TE-LE-ZŐ!

A DeepThroat „olyan zenét játszik, amitől anyád tisztára becsavarodik…” A budapesti PimpMetal stílusalapítók saját szavaik szerint zenéjükkel azt akarják megmutatni, milyen lenne, ha 50Cent metál zenekarban játszana. Zenei gyökereik közé sorolhatóak a 3 Inches of Blood, a Darkes Hour vagy a Caliban.

A koncerten kaphatóak lesznek Kritikus Tömeg pólók (1600 forintért), kitűzők, matricák, kiadványok (Autóirtó, Gépregény, A spektákulum társadalma) és a zenekaroknak a cuccai. Mindenki hozza magával biciklijének a villogóit, hogy azzal a kézben lehessen ropni a táncot.

Azok közül, akik megválaszolják azt a nagyon is egyszerű kérdést, hogy mikor lesz áprilisban a Kritikus Tömeg felvonulás, ketten ingyen bejöhetnek a buliba, és ZöFi ajándékcsomagot is kapnak; egyet az Autóirtó negyedik számából, és egy Kritikus Tömeg kitűzőt. Írjátok meg a válaszokat a zofipecs@gmail.com címre, és két nappal a koncert előtt e-mailban értesítjük a nyerteseket!

A koncertre mindössze 500 forint a belépő!

Linkek:

Thee Irma & Louise
Thee Irma & Louise myspace
Flimmer
DeepThroat myspace
Kritikus Tömeg Pécs
Autóirtó
Gépregény
Gépregény kritika a ePresso oldalon

2007. március 23., péntek

Új képek (FNB, Tubes)

Feltöltöttünk néhány új képet a tárhelyünkre.


Ha van kedvetek, nézzétek meg itt, milyen volt a március 14-i ételosztás.




Illetve néhány, a tubesi népszavazással kapcsolatos propagandát is láthattok (többek között a szobrokat rongáló huligánok műveit és a Kiscsillag koncerten készült fotókat). Bár a népszavazás érvénytelen lett de lehet, hogy az igazi műsor csak most kezdődik nem?

2007. március 9., péntek

FNB ételosztás


A ZöFi Pécs Fegyver Helyett Kenyér (Food Not Bombs) akciócsoportja elkezdi rendszeresre tervezett programját. Az első ételosztásra március 14-én szerdán kerül sor 18:00-kor a Jókai téren. A tervek szerint minden második szerdán tartunk osztást. Ha valaki egy kicsit segíteni szeretne a rászorulókon, vegye fel velünk a kapcsolatot.

Kapcsolódó linkek:

FNB mozgalom
FNB Budapesten
Támasz Alapítvány